Délután, jelesen már estennen, a tanórák múltával, az iskolai ifjúság zsibongott, lótott-futott előre-hátra, s valamely kaptárból kiköltözött méhraj képét tüntette fel: a tompa morajból azonban egy értelmes szót sem vehettem ki.

Kevéssel 4 óra után, éppen börtönöm alatt, talán valamit értésemre akartak adni, fennszóval mondták: "Átjönnek Budára!" Kevés ember van, kinek füléhez valaha ily üdvözítő hangok jutottak volna el: mert én e percben átértettem, hogy szabadulásom órája ütött. [...]

...nyilatkozatom az volt, hogy nevem Stancsics-ról a jó hangzású Táncsicsra változtatom, részint e nagy nap emlékére: részint pedig azért, mivel nagyobbik gyermekem nevemet mindig így ejtette ki."