Pest forradalma nem zárult le 1848. március 15-én este, hanem lényegében 1848. április elejéig tartott. Valahányszor a Bécsben tárgyaló nemesi politikusok olyan akadályba ütköztek, amelyen tárgyalási készségük és felkészültségük nem tudta átsegíteni őket, a pesti radikálisok újabb és újabb tömegmegmozdulásokkal, tüntetésekkel adták a birodalmi kormányzat tudtára, hogy az ország a Bécsben tárgyaló követek mögött áll.

Maguk A márciusi ifjak tudták mikor kell cselekedni, de azt is tudták, mikor kell visszatérni a munkás hétköznapokba. A forradalom győzelme után újságíróként, tisztviselőként, diplomataként vagy honvédként szolgálták haza és haladás ügyét, s ha kellett, életüket áldozták érte a harcmezőn, mint Petőfi vagy Vasvári.

Március 15. - az addig és azóta is szinte párját ritkító nemzeti egység miatt - máig is a magyar társadalom pozitív élménye. Nem a konfrontáció, hanem a béke, nem az alattvalói lét, hanem a szabadság, nem a késhegyig menő viták, hanem az egyetértés ünnepe. Március 15-én a magyar politikai elit különböző meggyőződésű és érdekű csoportjai tudtak együtt-működni, radikális értelmiségiek és liberális nemesek, polgárok Pesten, ellenzéki és középutas liberálisok, valamint konzervatívok Pozsonyban. Így kerülhetett - ha csak rövid időre is - egy táborba a dúsgazdag arisztokrata Esterházy Pál herceg és a paraszti származású Táncsics Mihály; vagy a reformkorban, - néha a személyeskedéstől sem mentes - vitát folytató Széchenyi és Kossuth.