A déli határon, a Magyarországgal társországi viszonyban lévő Horvátországban a horvátok, a katonai határőrvidéken horvátok és szerbek éltek. A Királyhágón inneni magyar területeken is mintegy másfél millió román élt. A Felvidék északi megyéiben a szlovák lakosság alkotott többséget. A városi lakosság jelentős része német anyanyelvű volt. Közülük területi önkormányzattal bírtak az erdélyi Királyföldön a szászok. A szabad királyi és a mezővárosokban egyre nőtt a beköltöző zsidó lakosság aránya.

E nemzetiségek közül egyedül a horvátnak volt saját nemessége és parasztsága. A román lakosság többsége jobbágyi sorban élt. A román nemesek ugyanúgy magyar nemesnek tartották magukat, mint magyar társaik. A szerbek többsége szabad paraszt vagy határőr volt, s igen nagy számú kereskedő is volt közöttük. A felvidéki szlovák lakosság többsége szintén jobbágyként dolgozott. A német és zsidó lakosság jelentős része városlakó volt.

1848 elején egyre érzékelhetőbbé vált a Habsburg-birodalom külpolitikai helyzetének megrendülése. Januárban Palermóban, majd Nápolyban tört ki forradalom, ezt követték a milánói nyugtalanságok, majd a február 22-24-i párizsi forradalom. Ugyanakkor a Pozsonyban ülésező magyar rendi országgyűlés munkája megakadt. Hiába volt az alsótáblán a reformellenzék többségben, a felsőtábla konzervatív többsége megakadályozta az érdemi reformjavaslatok továbbítását.